Ha egy “szóval” kéne jellemeznem a
sorozatot, akkor azt mondanám, hogy: d’aaaaaaaaaaaaaaa D: Mert
határozottan ilyen az egész sorozat. Természetesen téma alapján kapásból
depresszív kicsit, de itt inkább azon van a hangsúly, hogy együtt
tudunk-e érezni a fő- és mellékszereplőkkel.
Az alaptörténet ugyebár az, hogy Mirai és a kisöccse Yuuki kettesben elmennek Odaiba-ba ahol épp robot kiállítás van, amit ugyan Mirai nagyon utál (mondjuk ő perpill nagyjából mindent utál), de Yuuki pedig imádja. Mikor már indulnak haza, Tokiót egy 8-as erősségű földrengés rázza meg, ami hatalmas pusztítást okoz. Ráadásul amikor történik Yuuki éppen visszament wc-re, így nem volt együtt a nővérével. Ezért Mirai bemegy a romos és veszélyes épületbe az öccsét keresni. Közben találkozik egy Mari nevű hölggyel, aki segít neki. Miután nagy nehezen épségben megtalálják Yuuki-t, Mari elhatározza, hogy segít hazajutni a gyerekeknek.
Azt kell mondjam, hogy az első részben nem igazán bírtam Mirai-t. Mármint érthető, hogy minden irritálja, ami a családjával kapcsolatos, engem is minden irritált az ő korában, de alapvetően túl negatív karakternek ítéltem meg ahhoz, hogy állandó kiakadás és angsztelés nélkül túl tudjon élni egy katasztrófát. Márpedig ha erről szólna csak az anime, az eléggé uncsi lenne. Mirai azonban jó pontokat szerzett nálam, amikor a földrengés után egyből az öccsére gondolt, és elindult megkeresni.
Alapvetően a cselekmény egészen érdekes, és véleményem szerint egészen reálisan felvázolták, hogy az általában egészen udvarias japánok hogyan taposnák tulképp halálra egymást csak azért, hogy felférjenek az éppen induló hajóbuszra. Természetesen érhető a dolog, valószínűleg minden nép ezt csinálná, csak a japánoknál kicsit jobban kijön a kontraszt. A földrengés maga és a mentések is remekül fel voltak vázolva, meg a különböző szabályozások is logikusan kigondolva, szóval valószínűleg egészen jól utána néztek a készítők a dolognak.
De persze a személyes tragédiák azok, amik igazán megérintik az embert. Hiszen nem tudni, hogy Mirai szülei életben vannak-e, és még arról sincs hírük eleinte, hogy Mari lakóhelyénél mekkorák a károk. Emellett pedig ott vannak még a mellékszereplők, akiknél csak egy kis bepillantást “nyerhetünk” abba, hogy milyen szerencsétlenségeken mentek keresztül, de szerintem éppen elég.
Ami még igazáb szépen alakult a sorozat alatt, az Mirai és Yuuki kapcsolata. Mirai szép lassan felveszi a gondoskodó nővér szerepét, és vigyáz az öccsére, amennyire csak tud. És persze Mari-nál is láthatjuk, hogy ugyan felnőtt, és neki kellene vigyáznia a gyerekekre, valószínűleg ő maga sem tudta volna egyedül megtenni az utat, mert nem bírta volna lelkileg és fizikailag sem a sok feszültséget, és aggódást.
A sorozat vége pedig határozottan D’AAAAAWWWWW YUUKI! T_T Szívfacsaróan szomorú, de valahogy még is szép. Sokan azt mondták, hogy ők sejtették, hogy ez lesz, de őszintén, én nem gondoltam rá. Vagy talán inkább nem akartam gondolni rá… Minden esetre nekem egy 9/10-et mindenképp megért a dolog.
Az alaptörténet ugyebár az, hogy Mirai és a kisöccse Yuuki kettesben elmennek Odaiba-ba ahol épp robot kiállítás van, amit ugyan Mirai nagyon utál (mondjuk ő perpill nagyjából mindent utál), de Yuuki pedig imádja. Mikor már indulnak haza, Tokiót egy 8-as erősségű földrengés rázza meg, ami hatalmas pusztítást okoz. Ráadásul amikor történik Yuuki éppen visszament wc-re, így nem volt együtt a nővérével. Ezért Mirai bemegy a romos és veszélyes épületbe az öccsét keresni. Közben találkozik egy Mari nevű hölggyel, aki segít neki. Miután nagy nehezen épségben megtalálják Yuuki-t, Mari elhatározza, hogy segít hazajutni a gyerekeknek.
Azt kell mondjam, hogy az első részben nem igazán bírtam Mirai-t. Mármint érthető, hogy minden irritálja, ami a családjával kapcsolatos, engem is minden irritált az ő korában, de alapvetően túl negatív karakternek ítéltem meg ahhoz, hogy állandó kiakadás és angsztelés nélkül túl tudjon élni egy katasztrófát. Márpedig ha erről szólna csak az anime, az eléggé uncsi lenne. Mirai azonban jó pontokat szerzett nálam, amikor a földrengés után egyből az öccsére gondolt, és elindult megkeresni.
Alapvetően a cselekmény egészen érdekes, és véleményem szerint egészen reálisan felvázolták, hogy az általában egészen udvarias japánok hogyan taposnák tulképp halálra egymást csak azért, hogy felférjenek az éppen induló hajóbuszra. Természetesen érhető a dolog, valószínűleg minden nép ezt csinálná, csak a japánoknál kicsit jobban kijön a kontraszt. A földrengés maga és a mentések is remekül fel voltak vázolva, meg a különböző szabályozások is logikusan kigondolva, szóval valószínűleg egészen jól utána néztek a készítők a dolognak.
De persze a személyes tragédiák azok, amik igazán megérintik az embert. Hiszen nem tudni, hogy Mirai szülei életben vannak-e, és még arról sincs hírük eleinte, hogy Mari lakóhelyénél mekkorák a károk. Emellett pedig ott vannak még a mellékszereplők, akiknél csak egy kis bepillantást “nyerhetünk” abba, hogy milyen szerencsétlenségeken mentek keresztül, de szerintem éppen elég.
Ami még igazáb szépen alakult a sorozat alatt, az Mirai és Yuuki kapcsolata. Mirai szép lassan felveszi a gondoskodó nővér szerepét, és vigyáz az öccsére, amennyire csak tud. És persze Mari-nál is láthatjuk, hogy ugyan felnőtt, és neki kellene vigyáznia a gyerekekre, valószínűleg ő maga sem tudta volna egyedül megtenni az utat, mert nem bírta volna lelkileg és fizikailag sem a sok feszültséget, és aggódást.
A sorozat vége pedig határozottan D’AAAAAWWWWW YUUKI! T_T Szívfacsaróan szomorú, de valahogy még is szép. Sokan azt mondták, hogy ők sejtették, hogy ez lesz, de őszintén, én nem gondoltam rá. Vagy talán inkább nem akartam gondolni rá… Minden esetre nekem egy 9/10-et mindenképp megért a dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése