The One Being Sung
a fordítani kellene, talán ez egy megfelelő cím lenne az animének, ezzel pedig érezhetővé válik, hogy a történet maga elrugaszkodik a valóságtól - de akár egy az egyben mondhatnám azt is, hogy egy olyan világban játszódik, amikhez csak az ősi dalok, a legendák és mítoszok foghatók.
Egy középkori japán világképben, ahol bármi megtörténhet, mert a világnak részei a misztikus lények és szellemek, a hatalom és az azzal együttjáró romlottság minden formája megmutatkozik, ahogy a szereplőink megmásszák egy világ megváltoztatásához kellő szakadékokat. Nem csak érzelmek és kétségek, de a stratégia, a moralitás, a vezetés és a kiválasztottság kérdései is gyakran felmerülnek, amelyek végül háttérbe is szorítják a cselekményt. Az eszméket vakon követésből elmélyült gondolkodás lesz, a büszkeségből folyamatos kétkedés, a tudásból pedig fegyver, ami minduntalan vissza-visszacsap, olykor nem is csak kétségbeesésként, vagy lelki-furdalásként.
Bizony ritkán jutok el arra a szintre, hogy sokkal többre tartsak egy animét annál, aminek látszik, mert ez a műfaj is, mint a legtöbb vizuális média első sorban a szemekre akar hatni, de az Utawarerumononak sikerül egy kicsit ezek alá is menni, gondolatokat kelteni az élet sok nagy kérdésével kapcsolatban.
Egy középkori japán világképben, ahol bármi megtörténhet, mert a világnak részei a misztikus lények és szellemek, a hatalom és az azzal együttjáró romlottság minden formája megmutatkozik, ahogy a szereplőink megmásszák egy világ megváltoztatásához kellő szakadékokat. Nem csak érzelmek és kétségek, de a stratégia, a moralitás, a vezetés és a kiválasztottság kérdései is gyakran felmerülnek, amelyek végül háttérbe is szorítják a cselekményt. Az eszméket vakon követésből elmélyült gondolkodás lesz, a büszkeségből folyamatos kétkedés, a tudásból pedig fegyver, ami minduntalan vissza-visszacsap, olykor nem is csak kétségbeesésként, vagy lelki-furdalásként.
Bizony ritkán jutok el arra a szintre, hogy sokkal többre tartsak egy animét annál, aminek látszik, mert ez a műfaj is, mint a legtöbb vizuális média első sorban a szemekre akar hatni, de az Utawarerumononak sikerül egy kicsit ezek alá is menni, gondolatokat kelteni az élet sok nagy kérdésével kapcsolatban.
Habár azt írtam, hogy sokkal többet mond a sorozat, mint mutat, az nem csak azt jelenti, hogy valahogy dícsérni akartam. Nem, az animáció tiszta és szép, néhol különösen kidolgozott részleteket látunk elnagyolt foltok helyett. Kiemelkedő pontok nincsenek, viszont a jó minőség általános, így folyamatosan élvezhető, és nincsenek zavaró különbségek sem, ami hozzájárul az anime egyenletsségéhez.
Hang-ügyileg viszont már koránt sincs jó véleményem. A színészek nyújtják az elvárhatót, de az ismétlődés, a lassú és keveset változó történet vezetése nem emel ki egyetlen hangjátékot sem teljesítményileg, és nem is támaszt túl nagy kihívást egyikük elé sem. Ezt pedig a zenék sem múlják felül - nincs sláger, sem komoly teljesítmény mögöttük, mindössze jó producer, aki bizonyára jól koncentrálta a bevételeket az adott helyekre...
Hang-ügyileg viszont már koránt sincs jó véleményem. A színészek nyújtják az elvárhatót, de az ismétlődés, a lassú és keveset változó történet vezetése nem emel ki egyetlen hangjátékot sem teljesítményileg, és nem is támaszt túl nagy kihívást egyikük elé sem. Ezt pedig a zenék sem múlják felül - nincs sláger, sem komoly teljesítmény mögöttük, mindössze jó producer, aki bizonyára jól koncentrálta a bevételeket az adott helyekre...
A hosszú ének tehát, ami ritkán látott ötven fölötti epizódszámot produkál, egy nagyobb történet nélküli videojátékból lett animének, változatos teljesítménnyel nyújt valamit, amit az ember unos untalan csak hagyományosan Japánosnak hisz majd. Akár így van, akár nem, tény, hogy a nyugodt folyamot sokan elhúzott és vontatott erőltetésnek fogják látni, míg mások ebbe lesznek szerelmesek, mert más kiemelhető tulajdonság nem akad az animében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése